-->
Kristen Stewart újabb filmszerepekben!

Kristen egy kisebb szerepet kapott az Anaesthesia című drámában, amit jelenleg New Yorkban forgatnak. A film egy csoport egyetemi hallgató történetét követi nyomon, akiknek az életét nagyban befolyásolja filozófia professzoruk. A Deadline értesülései szerint Stewart csak pár napig forgat majd a stábbal New York Cityben és nem főszerepről van szó, csupán néhány jelenetben fog majd feltűnni.
http://kepkezelo.com/images/0ls7vyb4727bmy3xyojc.jpeg
A színésznő mostanság nagyon elfoglalt, hiszen a nyáron két filmet leforgatott: egy politikai thrillert, a Camp X-Rayt, amelyben egy női katonát alakít Lane Garrison és Tara Holt oldalán, és a Juliette Binoche-sal és Chloe Moretz-cel közös drámát, a Sils Mariát, amit egészen augusztustól októberig forgattak Európában.

Ezen kívül még szerepelni fog az American Ultra című filmben ahol főszerepet kapott Jessi Eisenberg oldalán. A forgatást 2014 áprilisában kezdődne el. Emellett az is kiderült, hogy a The Big Shoes-ben is szerepelni fog.