-->
Kristen és Robert talán újra egymásra talál?!

Bár hosszú ideig nem beszéltek egymással, most úgy tűnik, Kristen és Robert között kezd oldódni a hangulat. Végre újra közelednek egymáshoz, legalábbis Robert hajlandó volt végre meghallgatni exét. A szakértők szerint erős kettejük között a kötődés!
http://kepfeltoltes.hu/120829/_jra_egym_sra_tal_lnak_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
"Körülbelül egy órán keresztül telefonáltak. Kristen könyörögve kérte, hogy találkozzanak. Sikeres volt az akció, Rob végül beadta a derekát. Bár iszonyatosan nagy hibát követett el Kristen, Robert még mindig nagyon szereti." – nyilatkozta az ismerős.
"Ha hajlandó lesz visszafogadni, akkor biztosan lesz pár szabály, amit Kristennek be kell tartania. Szeretné, ha olyan munkarendben dolgoznának, mint Angelina Jolie és Brad Pitt, vagyis mindig felváltva forgatnának, így több idejük lenne egymásra." – tette hozzá.